Design átalakításaim

*Rendhagyó poszt, de muszáj büszkélkednem* Szóval, ha valaki kíváncsi lenne az alkotásaimra, közszemlére teszem őket! :)

A múzsa csókja

Wikka Gondolatai

Resta con me

Saját *-*

Mutlu yillar!

Avagy a Karácsony Törökországban...

Rendhagyó bejegyzéssel jövök így Karácsony előtt, ami lehet, hogy csak engem érdekel, de mint általában, most is előtérben van az antiszociális énem, így arról írok, ami jól esik.
Szóval, kezdjük ott, hogy Törökország egy muzulmán hely. Az emberek az iszlám vallás követői zömében, (hisz nyilván vannak egyéb vallási közösségek is) és az ő kultúrájukban Jézus születése nem számít különösebben nagy ünnepnek. Ennek ellenére manapság egyre többen állítanak Karácsonyfát, és ajándékozzák meg szeretteiket. Mivel a Türkinfó remekül összefoglalták, mindazt, amit mondani terveztem, ezért ,,kölcsönveszem" az irományukat. Olvassátok érdeklődve: 

Mivel Törökországban a lakosság többsége muzulmán, így felmerülhet bennünk a kérdés: ők vajon ünnepelik a karácsonyt? Ha igen, hogyan?

A karácsonyi és újévi ünnepek hagyománnyá váltak szinte az egész országban. Sokfelé láthatunk hatalmas feldíszített fenyőfákat, a nagyvárosok karácsonyi díszbe öltöznek. Az örmény és görög lakosság – bár szám szerint kevés – keresztény szokások szerint ünnepel.

A törökök ugyan nem emlékeznek meg Jézus születéséről, de az ünnepkör azért mégsem áll olyan távol tőlük: a Mikulás személye, a karácsonyfa története és Szűz Mária is köthető Anatóliához.

A török maffiacsaládban 1. rész

Nem mondom, hogy én vagyok a legképzettebb ebben a témában, viszont az utóbbi egy évben volt lehetőségem tanulmányozni mindazt, ami egy ilyen közösségben történik/történhet. Találkoztam velük, ismertem olyanokat akik ilyen körökben mozognak, megtanultam a szabályaikat, láttam az életszemléletüket, és azt, hogy mindez mennyire más, mint a filmekben.

Főként a törökökről tudok nyilatkozni, úgyhogy ebben a cikkben róluk lesz szó.

A törökökről alapból jó tudni azt, hogy szenvedélyesebb emberek a nagy átlagnál. Az életet, és annak minden területét érzelmi alapon kezelik. Úgy gondolom, hogy a maffiában igenis vannak valós barátságok, bizalmi kapcsolatok. Előfordul, hogy a ,,főnök" valamilyen szinten kötődik az egyik kiskatonájához. És ez a fajta szenvedély teszi őket különösen kegyetlenné. Most képzeld egy picit bele magad a helyzetbe. Van egy srác, aki közömbös neked, és van egy, akit fiadként/testvéredként szeretsz. Melyikük árulása fájna jobban? Mitől lennél dühösebb? Szerintem a válasz egyértelmű, hisz akikért nem rajongsz, azokban nem is tudsz akkorát csalódni. 

A török emberek pedig hajlamosak elragadtatni magukat, illetve előfordul, hogy nem kezelik helyén a dolgokat. A nagy szavakban ott vannak nagyon, de sokszor van tartalom is azok mögött a szavak mögött. Könnyen, és viszonylag gyorsan kezdik az embert barátnak tekintetni, épp ezért elég nagy arányban esnek pofára. A maffián belül pedig az ilyen pofára esések vérbosszúként köszönnek vissza. Képtelenek nyelni egyet és továbblépni. (Bár a szervezett bűnözésben eleve nem divat csak úgy annyiban hagyni a sérelmeket). Önérzetesek a végtelenségig, és ha valaki a becsületükbe gázol, azt bármi áron, de meg kell torolni.

Az ayip és a namus

Az ayip törökül szégyent, míg a namus becsületet jelent. Meg merném kockáztatni, hogy ez alapján a két fogalom alapján élik az életüket. Minden tettüket, lépésüket meghatározza ezt a két dolog. Egy ilyen férfi mellett barátnőnek lenni nem hálás feladat. Hiszen a férfi becsülete onnantól kezdve a szerelmén is múlik, így az ilyen pasik felhatalmazva érzik magukat a kedvesük presszionálására. Ha kapcsolatba lépsz egy bűnözővel, a világ megváltozik számodra. Nem beszélgethetsz fiúkkal, nem vehetsz fel térd fölötti szoknyát, sem pedig kis gatyát nyáron, nem ülhetsz egy asztalhoz más férfiakkal, nem káromkodhatsz többé(!), nem mehetsz ki az utcára egyedül, csak kísérővel, és nem szólhatsz vissza a barátodnak nyilvánosan. És ezeket én mind tapasztalatból írtam. Volt olyan, hogy Cüneyt nem engedett el görkorizni... 

Egy ilyen ember mellett, te mindig csak a második, a csicska, a tulajdon, az engedelmes, kicsi feleség lehetsz. Egy robot, akinek a vágyai abból állnak, hogy gyereket szüljön, férjhez menjen, és élete végéig egy ostoba verőember szolgája legyen. Ja, ha neked más álmod is van, akkor nem kell aggódni, megkapod az érte járó verést. 

Emlékszem, amikor az exemnek először elmeséltem, hogy színésznő akarok lenni. Jót nevetett, és közölte, hogy biztosan nem! Szó szerint, túlzás nélkül, megtiltotta, hogy egyetemre jelentkezzek, sőt kötelezni akart, hogy 16(!) évesen menjek hozzá és fejezzem be a tanulást. 

Eleinte nem tűnt fel, hogy mennyire semmi vagyok, egészen addig, amíg együtt étterembe nem mentünk. Ragaszkodott hozzá, hogy én válasszam ki a helyet, aminek eleinte persze nagyon örültem. Valójában ciki, nem ciki, de én a szüleimmel általában elegánsabb helyekre mentem, mert úgy voltunk vele, hogy ha már áldozunk rá, akkor minőséget kapjunk a pénzünkért. És úgy gondoltam, hogy annyira nem számít túlzásnak, ha hébe-hóba az ember megenged magának ilyet is. Így az egyik kedvenc szállodámba hívtam vacsorázni. A problémák ott kezdődtek, hogy az intelligens szerelmem az étlapot sem tudta értelmezni, de oké, nem baj, segítettem neki. Azonban érezte, hogy bámulják az emberek, mert kilóg a sorból, nem ilyen helyre való, nem tud rendesen felöltözni, stb. De igyekeztem megnyugtatni, hogy ezt csak ő látja így. Bár nem igazán sikerült meggyőzni. A legeslegcikibb viszont az volt, amikor nem tudta megkülönböztetni az evőeszközöket egymástól... (Előételnek, főételnek, halnak való). Az egész étkezés alatt egy szót sem szólt, csak ingerülten meredt rám. Végül rendezte a számlát, és távoztunk. Beültünk az autóba, ő pedig azzal indított, hogy lekevert egy hatalmas pofont. Én sírtam, ő meg üvöltött, hogy megaláztam, leégettem és a becsületébe gázoltam. Azt mondta, hogy csak azért hoztam ilyen helyre, hogy kínos helyzetbe hozzam. 

Akkor megértettem, hogy a namus és az ayip mindennél fontosabb. Ezért a kettőért félre tudják dobni a szerelmet, a szeretetet, a másik ember érzéseit. 

Holnap folytatom a cikksorozatot! 

Ne nézz vissza többé!

Ma elkövettem a legnagyobb hibát, amit valaha lehetett... Levelet írtam a volt szerelmemnek. Már akkor is tudtam, hogy nem jó ötlet, amikor bemásoltam a hónapokkal ezelőtt megírt sorokat az üzenet mezőbe, de mégis ezzel valamiféle lezárást kerestem. Csak arra vágytam, hogy egy picit magába szálljon, végiggondolja, hogy milyen sérüléseket okozott nekem, stb. Bár könnyen lehet, hogy csak magamat járattam le, de még ha így is van, akkor sem érdekel. Azon a ponton már rég túl vagyunk, hogy egy ilyen ember véleménye izgasson. Hiba volt, megtettem, kész. Hogy boldogabb vagyok-e? Nos, nem igazán, de legalább nem hagytam magamban olyan dolgokat, amiket muszáj volt elmondanom, kiadnom. 

Ami viszont ismét jéggé fagyasztotta a szívemet, megint csak az én saját osotobaságomnak volt köszönhető. Mielőtt az emailt elküldtem volna, felhívtam telefonon... Igen, vernem kéne a fejemet a falba, de önmagában az a pillanat is elég büntetés volt, amikor felvette a telefont, és meghallottam a hangját. Ja, de persze a mobilomon a híváskijelzést kikapcsoltam, nehogy megtudja, hogy ki keresi, illetve azt sem szerettem volna, hogy esetleg visszahívjon, ezzel elég kínos helyzetbe sodorva engem. Szóval megcsörgettem, vártam, és amikor felvette, nem szóltam bele. Csöndben hallgattam ahogy halózott bele a kagylóba, majd egyszerűen csak kinyomtam. Alig bírtam ki, hogy ne bőgjem el magam közben. Utána viszont nem tudtam visszafogni a könnyeimet. 

Megtettem...mindazt, amit már 3 hónapja terveztem. Az utolsó gondolataimat levél formájában elküldtem, és a hangját is meghallgattam utoljára. 

De talán jobb lett volna végleg elengedni ezt a dolgot, és többé még csak nem is foglalkozni vele... De már késő bánat, eb gondolat.

Holnap pedig megint írok a múltbéli eseményekről! 

Amikor minden zavaros

Ne haragudjatok, nem tudtam folytatni a történetmesélést. Az utóbbi időben nagyon összetörtem. Volt több mély pontom is, ami miatt, még mindig nem érzem magam késznek arra, hogy Cüneytről írjak. A napok, és a hónapok egyre csak telnek, én mégsem jobban, hanem egyre rosszabbul vagyok. Tudom, a következő gondolatokért sokan baromnak fogtok titulálni, de az exem hiánya egyre mélyebbre húz a mocsárba. Nap, mint nap eszembe jut a férfi, akit gyűlölnöm kéne. Ha mélye a szívembe nézek, valahol tényleg gyűlölöm, de emellett ott bújik egy másik érzelem is, a szeretet. Ha újra találkoznánk, sírva a szemébe néznék, és könyörögnék, hogy mondja azt, hogy az eddigiek csak hazugságok voltak. Öleljen át, könyörögjön, hazudjon (ahhoz úgyis ért), és hagyja, hogy megbocsájtsak. 

Talán a lehetetlen hangulatomhoz az is hozzásegített, hogy két hónap múlva életem első szerelme megnősül. Az a pasi, aki az égre esküdött, hogy ásó, kapa és a nagyharang fog csak minket elválasztani! 

Tudjátok, nem vagyok beképzelt... De ez az ember, egy drogfüggő, strici bűnöző, ronda, mint az állat, és ostoba, mint a f*sz. Én nem vagyok hülye, remélem túlzottan ronda sem, fiatal vagyok, ambíciókkal telve. De mindezek dacára, mégis képes volt rongyként használni. A lelkembe gázolni, tönkretenni, kihasználni, a szüleim ellen hangolnki, végül pedig még a lábát is belém törölte. Nem tudom, hogy gondol-e még rám, és ha igen, akkor van-e lelkifurdalása. Bár kétlem, mert még lelke sincs. 

Az utolsó alkalommal, amikor lebuktam a családom előtt, hogy még mindig kitartok emellett a gyökér mellett, apukám drasztikusabb módszerekhez folyamodott. 

Cüneyt ,,nagybácsikájának" a felesége rendőr, (marshall) ezzel rendőrségi oldalról támogatja a szervezetüket. Apukám a rendőr kapcsolatain keresztül őt hívta fel, és elmesélt neki mindent Cüneytről. Megfenyegették a nőt - nevezzük Nikinek - hogy ha nem állítja le a ,,cuki" rokonát, az egész maffiájuknak búcsút inthetnek, ráadásul ő is a sittre kerül. Még aznap megverték a barátomat, de úgy, hogy másnak a kórházba ment. Majd Niki ismét felhívta apukámat, csakhogy elmesélje, valószínűleg nem is Cüneyt nyomult rám, mert ő rengeteg nővel találkozgat, hurcibálja őket ide-oda, és biztosan nem egy 15 éves lányt szeretne magának. El tudjátok képzelni, hogy ez egy mennyire megalázó szituáció? Amikor a saját apátokkal közlik majdnem teljese nyíltan, hogy a lánya egy levakarhatatlan kurva? Ez persze nem is igaz, mert sosem nyomultam az exemre, mindig ő tepert utánam. 

De visszatérve az előbbiekre, Cüneyt a verés, és a halálos fenyegetés után egy szót nem írt. Letiltott (ő tiltott le!!!) és az egész le is volt zárva az ő részéről. Nem adott magyarázatot, nem kért bocsánatot, többé már nem léteztem a számára. És én képes vagyok, még mindig érte sírni éjszakánként... Nem tudom miért csinálom ezt saját magammal, mert szörnyen felemésztő érzés... Olyan, mint két kép élne bennem róla. Egy, akit gyűlölök, és egy másik, aki nélkül nem akarok, és nem is tudok élni. Kár, hogy ez utóbbi nem valóságos, csak egy póz, amit azért vett fel, mert érezte, hogy ezt várom tőle. Talán ez a legnehezebb érzés a világon, amikor olyan embert szeretsz, akiről pontosan tudod, hogy nem kéne. 

Hisz tudom, hogy mellette a szegénység, a mindennapi lelki és testi kínzás, a megbélyegzés és a kínlódás várt volna. Tudom, hogy szívtelen, hűtlen, mocskos alak. De mégis, amikor megöleltem, megcsókoltam, úgy éreztem, hogy ő a másik felem, akinek a boldogságért az én szenvedéseim igazán nem jelentenek áldozatot. 

Most viszont erősebb vagyok, és hiába van még bennem szeretet, tudom hogy kell okosan dönteni, illetve nemet mondani. Az én harcom innentől az, hogy másokat átsegítsek az ilyen helyzeteken, segítsek nekik túllépni, a saját érdekükben! Van egy pont, ahol már a szerelem nem számít, mert vannak emberek, akiktől meg kell védenünk magunkat.